A Ford tovább mérsékli az autógyártás vízfelhasználását

a hosszú távú cél, hogy a gyár

2016. 11. 08.
A Ford arra törekszik, hogy közel háromnegyedével mérsékelje az egyik legértékesebb természeti kincs – a víz – felhasználását, s ennek érdekében újabb lépéseket tesz, hogy végül nullára csökkentse a gyártási folyamatban használt ivóvíz tisztaságú víz mennyiségét.

2020-ra a Ford 72 százalékkal kívánja csökkenteni az egy jármű gyártásához szükséges vízmennyiséget; a vállalatnak ez a törekvése az ezredforduló óta már több mint 377 milliárd liter víz megtakarítását jelentette. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy míg 2000-ben minden jármű gyártásához 3,7 liter vízre volt szükség, addig 2020-ra ez a mennyiség körülbelül egy literre csökken. “Világszerte sok üzemünk működik vízben szegény régiókban, ezért egyre inkább összpontosítunk a felelős vízfelhasználásra,” mondta el Bruce Hettle, a globális gyártásért és munkaügyekért felelős alelnök. “Fontos az üzemek stabil vízellátása, ahogyan az is, hogy együttműködjünk a helyi közösségekkel, és vízgazdálkodásunkat az ő igényeikkel is összehangoljuk.”

Az EPA programja, a WaterSense szerint a bolygó vízkészletének mindössze 1 százaléka alkalmas az emberi fogyasztásra; a maradék mennyiséget az óceánok sós vize, a sarki jégsapkákba fagyott édesvíz és a gyakorlatilag hozzáférhetetlen vízkészletek teszik ki. 2000 és 2015 között a Ford 377 milliárd liternyi vizet takarított meg, ami 61 százalékos csökkenést jelent; ennyi vízzel több mint 15.000 úszómedencét lehetne megtölteni.

“Tudatában vagyunk a víz fontosságának, ezért 2020-ra merész célt tűztünk ki magunk elé, amit mégis megvalósíthatónak tartunk, hiszen már eddig is komoly sikereket értünk el ezen a téren,” nyilatkozta Andrew Hobbs, a Ford környezetvédelmi irodájának igazgatója. “Innovatív módszereket dolgozunk ki környezeti terhelésünk mérséklésére, és elkezdünk dolgozni azon, hogy nullára csökkentsük az ivóvíz minőségű víz felhasználását gyártási folyamatainkban. Ha ezt megvalósítjuk, a következő cél a teljes vízfelhasználás nullára csökkentése lesz.”

A Ford több új technológiát is bemutatott az elmúlt években, ilyen a háromszoros nedves rétegű fényezési technológia és a forgácsoló gépsorok hűtővizének visszaforgatása. Mindkét módszer többszázezer liter vizet takarít meg évente. Ám még ez is tovább fokozható azokkal az innovatív módszerekkel, amelyek révén pontosan mérhető a valós idejű vízfelhasználás. A vállalat folyamatosan elemzi az egyes folyamatok vízigényét, hogy kiderüljön, hol lehet még tovább mérsékelni a felhasznált víz mennyiségét. A Ford 2000-ben ismertette Globális Vízgazdálkodási Kezdeményezését, amelynek célja a vízfelhasználás csökkentése volt. A vállalat stratégiája a CEO Water Mandate alapelveit követi; az ENSZ főtitkára 2007-ben indította útjára ezt a kezdeményezést, amihez a Ford 2014-ben csatlakozott.

“A Ford nagy tiszteletben tartja a vízhez kapcsolódó emberi jogokat,” mondta Kim Pittel, a Ford fenntarthatósági, környezetvédelemi és biztonsági fejlesztésekért felelős alelnöke. „Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint elszántságunk a gyártással járó vízfelhasználás nullára csökkentése érdekében, valamint hogy támogatjuk a CEO Water Mandate törekvéseit. Nem csupán arra törekszünk, hogy mérsékeljük üzemeink vízfogyasztását, hanem beszállítóinkkal is megosztjuk bevált megoldásainkat, megtöbbszörözve így ezek eredményét.”

A Ford egyike annak a nyolc vállalatnak, amelyek víztakarékossági intézkedéseikért “A” besorolást kaptak a CDP-től, a világ egyetlen környezetvédelmi információs ügynökségétől. Észak-Amerikában a Ford az egyetlen vállalat, amely felelős vízgazdálkodásáért elnyerte az ügynökség legmagasabb elismerését.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Sándor Service Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Sándor Service Kft.