A Ford megosztja a biztonsági övbe épített légzsák

szabadalmát a többi gyártóval

2014. 06. 03.
A Ford más vállalatok számára is felkínálja az autóban ülők – különösen a gyermekek és az idősek – biztonságát jelentős mértékben javító biztonsági övbe épített légzsák szellemi tulajdonát: a biztonsági övbe épített légzsák szélesebb körű elterjedésével más területeken – például a katonai járművekben, a repülőgépeken vagy a hajókon – is magasabb szintűvé válhat az utasvédelem. A Ford az autóiparban elsőként, 2010-ben vezette be a biztonsági övbe épített légzsákot egy sorozatgyártású modellben, s a technológia azóta egyre több Ford és Lincoln jármű felszereltségi listáján jelenik meg.


A Ford más vállalatok és iparágak számára is felkínálja szabadalmaztatott biztonsági övbe épített légzsák technológiáját – még a konkurens autógyáraknak is. A licenc kiterjesztésének eredményeként szélesebb körben is elterjedhet a biztonsági övbe épített légzsák, így más autógyárak is magasabb szintre emelhetik az utasbiztonságot. A technológia egyéb közlekedési ágazatokban is alkalmazható, így jó szolgálatot tehet a katonai járművekben, az utasokat szállító repülőgépekben és helikopterekben, sőt a vízi közlekedésben is.

„A Ford hosszú távú elkötelezettsége a technológia demokratikus megosztására túlmutat saját ügyfeleinken.” – hangsúlyozza Bill Coughlin, a Ford Global Technologies elnök-vezérigazgatója. „A biztonsági övbe épített légzsák széles körű elterjedése jelentősen javíthatná a közlekedés biztonságát, és mérsékelhetné a sérülések mértékét – különösen a gyermekek és az idősebb emberek körében.”

A mindennapok során a biztonsági övbe épített légzsák ugyanúgy használható, mint a hagyományos biztonsági övek. Egy baleset során az öv az utas törzsén és vállán felfúvódva ötször nagyobb területen oszlatja szét a becsapódás erejét, megvédve az utas mellkasát a túlterheléstől, és mérsékelve a fej és a nyak előrebukását. A biztonsági övbe épített légzsák jelenleg a Ford Explorer, Flex, Fusion és a hamarosan érkező 2015-ös F-150 modellekhez, valamint Lincoln MKT és MKZ típusokhoz rendelhető meg (minden esetben a második üléssor külső üléseihez).

A technológia megosztása
E technológia mellett a Ford számos más szabadalmaztatott megoldásának alkalmazását is engedélyezi. Néhány példa a Ford által megosztott biztonsági technológiák köréből:

  • A Borulásmegelőző™ funkció több járműdinamikai érzékelővel folyamatosan ellenőrzi a jármű mozgását és kapcsolatát az útfelülettel, különös tekintettel a karosszéria oldaldőlésének mértékére. Az RSC automatikusan fékez és/vagy mérsékli a motor teljesítményét, hogy a vezető elkerülhesse a borulással fenyegető helyzeteket
  • A Ford Police Interceptor modellek „Őrszem üzemmód” technológiája fokozza a rendőrök biztonságát, figyelmeztetve őket, ha valaki hátulról, váratlanul közelíti meg járművüket
  • A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal és a Közlekedésbiztonsági Biztosító Intézet által hitelesített Be Nem Kapcsolt Biztonsági Övre Figyelmeztető™ rendszer egyre szaporább hangjelzéssel figyelmezteti az autó vezetőjét, hogy csatolja be az övet 
  • A Ford vezetőfigyelő rendszere felméri a vezető „figyelmi szintjét”, és ha kell, jelzi is ennek mértékét a műszerfalon. A rendszer statisztikai elemzések alapján méri a vezető éberségét, s az ehhez szükséges adatokat a forgalmi sávot figyelő kamerától és a jármű mozgásában bekövetkező változásokból szerzi. Ha a vezető figyelme egy bizonyos szint alá csökken (ami az autós fáradtságát jelentheti), akkor a berendezés fény- és hangjelzéssel figyelmeztet
Ezek a technológiák és más megoldások is elérhetők a Ford vállalat Technológiai Licenc Portálján.

Az AutoHarvest Alapítvány

A Ford emellett több, a biztonsági övbe épített légzsákra vonatkozó szabadalmat is megvásárolt a United Technologies Corp. vállalattól, hogy ezzel is elősegítse a technológia szélesebb körű meghonosítását. Mindebben segítséget nyújtott az AutoHarvest Alapítvány is: a nonprofit szervezet célja, hogy a feltalálók és az üzleti élet szereplői számára eddig példátlan mérvű hozzáférést biztosítson az új technológiák alkalmazásához.

„Annak reményében alapítottuk meg az AutoHarvestet, hogy az ilyen jellegű technológiák megosztása és közkinccsé tétele elősegíti a társadalom szolgálatát.” - fogalmaz David E. Cole, az AutoHarvest társalapítója és igazgatótanácsi elnöke. „Örömünkre szolgál, hogy e biztonsági technológia szélesebb körű elterjesztésében mi is szerepet vállalhatunk.”

A Ford az autóipar több más vezető vállalatával, kormánytagokkal és akadémiai kutatókkal együtt tagja az AutoHarvest Innovációs Tanácsadó Testületének. További információ: http://autoharvest.org.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Sándor Service Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Sándor Service Kft.