A nők már fél évszázada fontos szereplői

a Ford Mustang történetének

2014. 05. 01.
A nők immár 50 éve fontos szerepet játszanak a Ford Mustang történetében – vásárlóként, dizájnerként, mérnökként, kereskedőként vagy éppen újságíróként. A Mustangból mindig is áradt a szabadság és függetlenség hangulata, és ez az érzést világszerte megérinti az embereket – nőket és férfiakat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Egyedi stílusának köszönhetően a Mustang mindig számíthatott arra a hatásra, amit az emberekből kiváltott. A legelső Mustang-vásárló, a sikeres autóversenyző vagy a Mustanggal életre szóló szerelmet tápláló riporter csupán néhány abból a sok millió nőből, akiknek lelkesedése nagyban hozzájárul a máig élő legenda megszületéséhez. 

Gail Wise, a világ legelső Mustang-vásárlója 
1964-ben Gail Wise, a frissen diplomázott chicagói tanítónő még nem sejtette, hogy történelmet ír megrendelésével, és ő lesz Amerika legelső Mustang-tulajdonosa. Autóját még ma is őrzi. A történetet még érdekesebbé teszi, hogy Wise kisasszony április 15-én, vagyis két nappal a hivatalos forgalmazás kezdete előtt vásárolta meg Mustangját: a márkakereskedő összekevert valamit, így a hölgy lett a világ első embere, aki egy Mustang büszke tulajdonosának vallhatta magát. Wise még ma is örömmel emlékszik vissza a Mustanggal töltött első napokra, amikor fiatal tanítónőként dolgozott. „Az általános iskolánk szomszédságában egy gimnázium állt, és az ott tanuló srácok csapatokban nyüzsögtek az autóm körül.” - meséli. 

Mary Jean Wesche, az Amerikai Mustang Klub által kiadott Mustang Times szerkesztője 
A Mustang 1964-ben, a New York-i Világkiállításon mutatkozott be a nagyközönség előtt. A kiállításra látogatók közt volt egy nő, akinek életét teljesen megváltoztatta ez az esemény, és aki később fontos szerepet játszott a Mustang történetében. Mary Jane Wesche, az Amerikai Mustang Klub által kiadott Mustang Times szerkesztője ma is élénken emlékszik a napra, amikor először találkozott az autóval. „Tökéletesen belezúgtam, első pillantásra beleszerettem.” - idézi fel Wesche, aki akkoriban kezdett el autókkal foglalkozni édesapja üzletében. Floridai otthonában ma is az autók töltik ki szabad perceit. Wesche idővel a Mustang Monthly, később pedig az 5.0 magazin felelős szerkesztője lett, az elmúlt évtized során pedig a Mustang Times szerkesztőjeként dolgozott. Még ma is folyton úton van, kiállításokat látogat, és Mustang-rajongókkal találkozik. „Mindenkinek megvan a saját története a Mustangról, és ezek egytől-egyig nagyon kedves sztorik.” - véli Wesche. A Mustang az életem szerves részévé vált. Még a férjemmel is a Mustang hozott össze. Szeretek erről az autóról írni, szeretem vezetni – egyszóval máig szenvedélyesen szeretem a Mustangot.” „Nagy dolog, amikor az ember részt vesz egy autókiállításon, és Mary Jane Wesche megáll mellette, hogy megnézze a Mustangját.” - fogalmaz John Clor, a Ford Racing ügyvezető igazgatója. „Ez ugyanis azt jelenti, hogy a kiállított autó tényleg különleges.” 

Lyn St. James, hivatásos autóversenyző 
A Mustang versenynaplójának első oldalán az 1964-es Tour de France Automobile kategóriagyőzelme áll, amit az autó röviddel a bemutatása után aratott. És bár az autóversenyzés világát máig a férfiak uralják, a Mustang elmúlt 50 éve során a pilóták közt jónéhány sikeres nő is feltűnt – például Lyn St. James. Miután a ’70-es években számos győzelmet aratott az Amerikai Sportkocsi Klub amatőr bajnokságain, a Mustanggal versenyző St. James egyre nagyobb figyelmet kapott a Trans Am és az IMSA GT futamain, ahol többször is elsőként száguldott át a célvonalon, és neve gyakran szerepelt az első tíz helyezett listáján. A Watkins Glen pályán 1985-ben megrendezett viadalon ő lett az első női versenyző, aki szólóban nyert egy IMSA GT futamon – és ez azóta sem sikerült senki másnak. Később hét alkalommal is rajthoz állt az Indianapolis 500 versenysorozatban, 1992-ben elnyerve az Év Újonca címet, 1995-ben pedig 363,26 km/órás tempójával zártpályás sebességi világrekordot állított fel. Mióta abbahagyta a hivatásos versenyzést, St. James ügyvédként, mentorként és coach-ként segíti a sportolónők munkáját, de ma is örömmel áll rajthoz az oldtimer-futamokon. „Én az izomautó-korszak terméke voltam, ma viszont már nincsenek olyan gépek, mint a ’60-as évek Cutlass és GTO versenyautói.” - meséli St. James. „A Mustang az egyetlen nagy túlélő, ami ma is ugyanazt az autós kultúrát és hagyományt követi, vagyis ilyen értelemben izomautó maradt. Persze mindezt mai technológiával éri el, de a vezetése akkor is borzongató élmény.” A nők 50 éven át építették és színesítették a Ford Mustangról kialakult képet, és így lesz ez az autó következő generációinál is – vagyis a vadonatúj, 2015-ös Mustang esetében is, ami még idén megjelenik a márkakereskedésekben.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Sándor Service Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Sándor Service Kft.