új generációs Ford Ranger gyártása

2022. 11. 15.

Megkezdődött Dél-Afrikában az új generációs Ford Ranger gyártása a helyi és a globális exportpiacokra

PRETORIA, Dél-Afrika, 2022. november 15. – A Ford Motor Company Pretoriában működő Silverston összeszerelő üzeme mától a harmadik olyan létesítmény, ahol megkezdődött az új generációs Ranger gyártása.

PRETORIA, Dél-Afrika

Az új generációs Ranger termelését a Ford egy nagyarányú, 1,05 milliárd dolláros beruházással alapozta meg, felfejlesztve az üzemet, illetve a beszállítók szerszámgép-állományát. A dél-afrikai gyártású Rangerek a világ több mint 100 piacán jelennek majd meg, köztük Európában is.

A Ford Motor Company tehát immár három létesítményben gyártja az új generációs Rangert a globális piacokra; ezek egyike a dél-afrikai Silverston üzem, a másik két gyár pedig Thaiföldön működik. A vállalat emellett további két üzemben (Vietnámban és Kambodzsában) is összeszereltet Rangereket előre gyártott részegységekből, 2023-tól pedig további helyszíneken (USA és Argentína) is készül majd a modell.

“Az új generációs Ranger dél-afrikai gyártásának beindítása rávilágít arra a törekvésünkre, hogy vonzó termékeket kínáljunk vásárlóinknak – nemcsak Dél-Afrikában, hanem az egész világon,” nyilatkozta Dianne Craig, a Ford Nemzetközi Piacok Csoportjának (IMG) elnöke. “Dél-Afrika fontos része a Ranger globális gyártási hálózatának, és fantasztikus érzés azt látni, milyen hatalmas mértékben sikerült modernizálni és átalakítani a Silverston összeszerelő üzem működését az 1,05 milliárd dolláros beruházással, és hogy ennek eredményeként a lehető legjobb minőségű járműveket szállíthatjuk le vevőinknek.”

A dél-afrikai bővítés egyben új munkahelyeket és gazdasági növekedést is jelent, hiszen a harmadik műszak bevezetésével további 1200 ember kap munkát, így Dél-Afrikában a Ford immár 5500 dolgozót foglalkoztat, a beszállítói értékláncban pedig mintegy 10.000 új munkahely jött létre.

Az 1,05 milliárd dolláros beruházási értékből körülbelül 686 millió dollárt fordítottak a Silverston gyár átalakítására és modernizálására, felépítve az első, házon belüli présüzemet, egy rendkívül magas szinten automatizált fényezőüzemet, valamint bevezetve a legújabb összeszerelési technológiákat az utastér és az alváz gyártósorain, illetve a végszerelésben.

Mindemellett létrehozták a világ egyetlen, Ford-tulajdonú -és működtetésű alváz-gyártósorát az új Tshwane Autóipari Különleges Gazdasági Zóna (TASEZ) beszállítói ipari parkban, közvetlenül a Silverston üzem szomszédságában. A Ford összesen 365 millió dollárt költött a legfontosabb beszállító cégek új szerszámgépeire.

A silverstoni beruházás mellett a Ford 34 millió dollárt invesztált a Gqeberhában (korábban Port Elizabeth) működő Struandale motorgyár fejlesztésébe; itt készül a dél-afrikai vásárlók és a világ több mint 100 exportpiaca számára gyártott új generációs Ford Ranger összes erőforrása.

A Struandale motorgyár fejlesztése abban is segít a Fordnak, hogy beindítsa új 3.0 V6 dízelmotor-programját, hiszen itt történik a hengerfejek megmunkálása és a motor összeszerelése. Az új generációs Rangerrel kapcsolatos fejlesztések a 2,0 literes turbódízel és a 2,0 literes biturbó dízelmotor már meglévő gyártósorát is érintették.

Középpontban a minőség

“Rengeteg erőfeszítés, forrás és modern technológia alapozta meg, hogy az új generációs Ranger tényleg világszínvonalú autó legyen, és hogy a Silverston üzem globális szinten is kiválónak számítson,” mondta el Andrea Cavallaro, a Ford IMG működésért felelős igazgatója.

“Számos stratégiai döntést kellett meghoznunk, többek közt a présüzem és az alvázgyártás házon belüli megoldásáról, hogy teljes kontroll alatt tarthassuk a gyártási minőséget. Ezek a most bevezetett eljárások garantálják, hogy az új generációs Ranger gyártósorára felkerülő részegységek kiváló minőségűek lesznek.”

új generációs Ranger

A Silverston összeszerelő üzemben működő présüzem egy új, 10.320 négyzetméter alapterületű létesítmény; az itt készült karosszériaelemek közvetlenül a vadonatúj, 44.000 négyzetméteres fényezőüzembe kerülnek, amelynek magas színvonalú, automatizált működését 493 robottal oldották meg.

“Mennyiségi és minőségi céljaink megvalósítására Silverstonban megépítettük a világ egyetlen, a Ford által tulajdonolt és működtetett alvázgyártó üzemegységet, ami a ma elérhető legfejlettebb technológiákkal működik,” tette hozza Cavallaro.

Emellett a Silverston összeszerelő üzem közvetlen szomszédságában, a Tshwane Autóipari Különleges Gazdasági Zóna (TASEZ) beszállítói ipari parkban is felépült egy hatalmas, 100.000 négyzetméter alapterületű alvázgyártó részleg, ami biztosítja a részegységek zökkenőmentes beszállítását közvetlenül a szerelősorra.

A Silverston összeszerelő üzemben további szigorú minőségbiztosítási eljárásokat is bevezettek, hogy biztosítsák a Ranger-vásárlók legmagasabb szintű elégedettségét; ilyen például a Percepton mérőrendszerek használata a szerelősorokon, amelyek minden egyes legyártott alkatrészt pontosan beszkennelnek, vagy a csúcstechnológiájú GOM ATOS ScanBox kéklézeres szkenner-rendszer alkalmazása, ami rendkívül részletgazdag 3D modelleket készít a gyártott komponensekről.

Silverston összeszerelő üzem

“Ezek a legújabb generációs mérő- és szkennelő rendszerek valós idejű adatokkal szolgálnak a gyártás teljes folyamatáról, így gyorsan azonosíthatjuk az esetleges minőségi problémákat, még mielőtt az adott alkatrész kikerülne a gyártási helyéről,” magyarázta el Ockert Berry, a Ford South Africa műveleti alelnöke. “Ezt az adatot eltároljuk globális minőségbiztosítási rendszerünkben, így figyelemmel kísérhetjük a trendeket, és bármilyen potenciális problémát megelőzhetünk.”

“A kompromisszumot nem ismerő minőségbiztosítás minden szempontból átalakítja gyártási tevékenységünket, és hatásosan támogatja elkötelezettségünket, hogy világszínvonalú termékeket kínáljunk vásárlóinknak,” tette hozzá Berry.

A Ranger hosszú múltra tekinthet vissza Dél-Afrikában

Az új generációs Ranger ambiciózus és magabiztos gyártási célkitűzéseihez szilárd alapot biztosít, hogy már az előző modellgeneráció is Dél-Afrikában készült. A most kifutó Rangerrel a Ford teljesen átformálta a pickupok szegmensét. A 2011-ben bemutatott modell 11 éven át az egyik piacvezető jármű volt, és ez idő alatt rengeteg elismerést kapott.

Ford Ranger Pickup

“A Ranger sikere globálisan megalapozta a modell hírnevét, ami a Ford egyik legkelendőbb terméke minden kontinensen,” mondta el Neale Hill, a Ford Motor Company Africa elnöke. “Az új generációs Ranger egészen biztosan még magasabbra teszi majd a lécet, és a silverstoni gyártás beindításával Dél-Afrika büszkén veszi ki a részét ebből a növekedésből.”

A dél-afrikai Silverston összeszerelő üzemben eddig összesen 873.751 Ranger készült. Ezek közül közel 603.000 darabot exportáltak a világ több mint 100 piacára, így ez a modell Dél-Afrika legnagyobb számban exportált könnyű haszonjárműve.

Azzal, hogy több mint 271.000 darab talált gazdára az országon belül, a Ranger több alkalommal is a helyi értékesítési listák élére került, és ez a modell Dél-Afrika kedvenc járműve. Az itteni termékpalettán a Ranger mellett a Ranger Raptor nagy teljesítményű off-road pickup is szerepel, amit 2019 óta gyártanak Dél-Afrikában.

Ranger Dél-Afrikában

2016 óta a Silverston üzemben készült az Everest hétüléses SUV is. Mivel Silverstonban most az új generációs Ranger kibővített termelési volumenére összpontosítanak, az új generációs Everest és az új generációs Ranger Raptor gyártása átkerül Thaiföldre.

“Biztosak vagyunk abban, hogy az új generációs Ranger bátran építhet erre a sikertörténetre, és az elkövetkező években tovább gazdagítja majd ezt az értékes örökséget,” fűzte hozzá Hill.

Ide kattintva látható, amint az új generációs Ranger első példánya legördül a Silverston összeszerelő üzem gyártósoráról.

Kapcsolat elérhetőség

A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.


Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Sándor Service Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Sándor Service Kft.