Demeter Dorina sakkozó támogatása

2017. 11. 03.

Demeter Dorina ötévesen a túrkevei strand hatalmas sakkfiguráit rakosgatta játékból ide-oda. Aztán 2012 karácsonyára megkapta az óhajtott sakk készletet, s hamarosan megnyerte első versenyét. A napokban a Polgár Judit által szervezett Világsakkfesztiválon a Jövő bajnoka első helyezettjeként jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az Isle Of Man 2018 versenyén. A tehetséges sakkozót mostantól Sándor Ferenc, a Sándor Service Kft. ügyvezető igazgatója is támogatja.

- Miért tartotta fontosnak, hogy támogassa Dorinát? - kérdeztük Sándor Ferenctől.

- Az édesapját, Krisztiánt régóta ismerem, s amikor megkeresett és elmondta lánya eredményeit megmondom őszintén kicsit elszomorodtam, mert korábban nem tudtam, hogy egy ilyen nagy tudású sakkozó kislány van a városban. Nem szabad, hogy Dorina tehetsége elvesszen, ezért is vállaltam, hogy segítem. Sok mindent támogat a városban cégünk, a Sándor Service - kulturális tevékenység, rendezvények - s mostantól egy tehetséges fiatalt is. A szakmai rész továbbra is az edzők dolga, mi csak az anyagi részt biztosítjuk. Ha lesz magyarországi versenye én is ellátogatok, hiszen az nekem is élmény - mondja Sándor Ferenc, akitől azt is megtudtuk, a cég által szervezett családi napokon Dorina sakkszimultánt vállal majd.



A beszélgetés közben Sándor Ferencet arra kértük, üljön le Dorinával egy partira.

- Van egyfajta kötődésem a sakkhoz, hiszen gyerekkoromban mindig néztem, ahogy édesapámék sakkoznak és onnan tanultam meg az alapokat. Jó pár évtizede nem játszottam már, de igyekszem feleleveníteni a sakk tudásom - mondja, miközben felrakják Dorinával a táblát és elkezdődik a parti.

Dorina a játék közben elárulja, hogy bár délelőtt edzése volt, egyáltalán nem fáradt. A sakkra az interneten talált, s amikor a túrkevei strandon meglátta a hatalmas bábukat, elkezdte tologatni. Akkor még senki nem gondolta, hogy pár évvel később már sakk világbajnokságon versenyez.

- 2012 karácsonyára kaptam meg az első sakk készletet, majd apja elvitte egy szakkszakkörbe. Hat hét után első versenyemen Debrecenben, a Géniusz Kupán második lettem, majd Észak- és Dél-Alföldi Régió megyéinek korcsoportos rapid versenyein szinte csak első helyeim voltak, a Fide Openeken a jó szerepléssel novemberben már a világranglistára kerültem, aztán sorra jöttek az országos bajnokságok, a nemzetközi versenysikerek. A szüleim érezték, nem tudnak eltántorítani a sakktól, így komolyabb edzőt kerestek. Jelenleg a Makói Sakkegyesület tagjaként versenyzem. Megszerettem a sakkot, mert mindig más állás van, s szép taktikák vannak benne. Mára száznál több versenyen voltam. A hivatalos nemzeti országos bajnokságon nyert kupáimra vagyok a legbüszkébb, kétszeres országos bajnok vagyok, s a most elért Jövő bajnokai első helyem is büszkeséggel tölt el - sorolja Dorina. Tavaly találkoztam Polgár Judittal először, sakkszimultánon játszottam is vele. Kiskorom óta ő a példaképem, szeretnék olyan jó sakkozó lenni, mint ő. Nagyon sokat dolgozom a sikerért, nagy bennem az elszántság, napi 4-5 órát sakkozom. Magántanuló vagyok a Csuha Antal Baptista Általános Iskolában. Kedvenc rajzfilmem a Spongyabob, de olvasni is szeretek, a matematika azonban nem a kedvencem.

A vesztes partiból lehet tanulni

- Az edzőimmel megnézzük mindig a partikat. A kikapottakból többet lehet tanulni, mint a nyertesből. Én most az U12-es korosztályba tartozom, de az U14-ben nyertem meg a jogot, hogy 2018-ban kimehetek a világ legnagyobb versenyére - mondja Dorina. Ha nem sakkozhatnék, összetörnék, mert ez az életem. Ezt szeretném csinálni. Bár még 12 éves vagyok, de remélem, 4-5 év múlva már nagymesteri címem is lesz.

Demeter Dorina Sándor Ferencet is kihívta egy partira

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Sándor Service Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Sándor Service Kft.